Thursday, October 24, 2013

Megmértünk egy balesetet, sajnos!





Csapatunk egyik alapító tagja, Balázs komoly baleset vétlen résztvevője volt a 8-as úton. Azonban milyen egy elkötelezett csapattag? Ilyenkor is a munka az első!

Leválogattuk a baleset adatait, amit az utolsó 100 mp-ben mértünk. Érdemes belenézni a feketedobozba.


 


Jól látszik a GPS koordináták alapján a várpalotai helyszín. Két kanyar között található egyenes szakaszon történt az ütközés, egy rosszul időzített előzés következtében.



A helyszín külterületen található, és 90 km/h a megengedett sebesség. A fenti kép alapján elvileg jól belátható egyenes szakaszról van szó, azonban a helyszínen egy emelkedő is van, ahol egy vasúti átjáró kitakar.



Balázs Budapest irányából érkezett 80-90 km/h sebességgel. A domb tetején érte el a csúcssebességet, ami 89.28 km/h volt. Gyakorlatilag a legrosszabb pillanatban találta magát szemben a sávjában egy éppen előző autóval.


Jól látszik az első fékezés, ahol 1 mp alatt lelassul 72 km/h-ra, azonban a szembe jövő autó felé rántotta a kormányt. Itt még volt 4 mp az ütközésig, a korrigálás miatt itt már csak 46 km/h-ra sikerült lelassulnia.

Az ütközés pillanata. A legnagyobb gyorsulás is érte az autó jobb oldalát, amitől az enyhén megpördült.

Szerencsére a balesetben csak könnyebb sérülés történt, bár az egyik utas lába komolyabb ütést kapott, ám mégis azt lehet mondani, szerencsés volta az esemény kimenetele.

A vétkes kocsi mit hibázott?
Abban az autóban öten utaztak, és eleve egy kisebb teljesítményű autó volt. Éppen egy temetésre igyekeztek és bizony majdnem oda is értek. Teljesen rosszul becsülte meg a sofőr az előzéshez neki szükséges szabad úthosszt, és mikor szembesült a vele szembejövő autóval, rossz irányba rántotta a kormányt.

Mi a tanulság?
Ez egy tipikus baleset. Gyenge autó, rossz sofőrrel. Nem tudja mit tud ő, és mit az autója. Ha négy utast visz valaki, számoljon vele, hogy előzéshez hosszabb útszakasz kell neki. Ha nem belátható ez a szakasz, akkor semmiképpen ne kezdjünk előzésbe, mert bármikor jöhet egy piros bogár.

Biztonságos vezetést mindenkinek!

Monday, October 21, 2013

Budapest teljes testscannelés alatt

Az ember életében ritkán adatik meg a felfedezés élménye. Kevés ember élheti át, mit jelent valami újat találni. Mostani bejegyzésünk egy ilyen rátalálás örömét osztja meg veletek, a mi szemszögünkből.
 
Akik követik Facebook oldalunkat, már megszokhatták, hogy nem kizárólag a navigációról hallhattok nálunk. Igyekszünk egy ennél mélyebb réteggel is foglalkozni, magával a forgalommal, a közlekedés valós arcával.

Az Egérút dinamikus navigáció „mellékterméke” töménytelen anonim adat Budapest forgalmáról. Eleinte ezeket mi sem tartottuk annyira izgalmasnak, sőt nagyon nem is vizualizáltuk. Célja pusztán annyi volt, hogy a szerverünk ezen adatok alapján gondolkodjon és számoljon nektek egyre pontosabb útvonalakat.

Ebben azonban fél évvel ezelőtt történt egy változás. Bejelentkezett hozzánk egy éppen a BME-n szakdolgozatát író hallgató, hogy volna-e lehetőség a nálunk lévő adatokból kicsit gondolkodni?

Mi természetesen igent mondtunk, lássuk meg, mi lesz. És bizony valami nem várt dolog lett is belőle. Ez kicsit olyan, mint amikor a laborban valaki csak játékból kipróbál valamit, és „véletlenül" rátalál valamire.

Ez történt nálunk is. Elkezdtük a „melléktermékként” nálunk lévő adatokat vizualizálni, méghozzá nem a megszokott napos, hanem hosszabb idősoron nézve. És egyszeriben kaptunk a város forgalmáról egy fura, szívverés szerű diagramot.


 
Talán elsőre nem olyan érdekes. Fura ugyan, de könnyen magyarázható. A hétköznap lassabb, a hétvége gyorsabb. Na és?
 
Az elkészült diagramokat rövid örömködés után félreraktuk, mert azon kívül, hogy jópofa, nem igen tudtunk vele mit kezdeni.
 
De azért csak izgatott minket. Mi a fenét látunk itt? Miért olyan megfogó ez a diagram? Van-e ebben több?
Végül csak elkezdtünk vele dolgozni, és mélyebben megnézni, miből jön össze Budapest szívverése.

Először megnéztük, mi okoz nagy lassulást egész Budapest számára? Hát persze, az árvíz!!!


  
 
Akkor ezek szerint a teljes képre hatnak az egyes események? IGEN!

Szépen lassan rájöttünk, hogy egy röntgenkép van a kezünkben. Méghozzá teljes Budapest, teljes egészének képe. És innen adta magát minden következő lépés.

Bontsuk fel részekre hát a várost, lássuk, mikor mi történik.
Következő lépés az volt, hogy megnézzük, mit okozott az Árpád híd felújítása az egyes szakaszokon? Vagyis kisebb lokális események hatása látszik-e?
 



Most hol tartunk?

Úgy néz ki, van egy nagy képünk a teljes város forgalmáról. Ezen felül látjuk ennek részeit, hogy az egyes főutak forgalmából hogyan áll össze a nagy egész. Még ugyan nem tudjuk a teljes képet vizualizálni, de már tudjuk, hogy megvan.

Van egy lehetőségünk megnézni, hogyan hat az egészre, ha valamely ponton változás történik.

Mire jó ez?
 
Buta hasonlattal, mi most meg tudjuk mondani, hogy a betegnek a lába, vagy a keze törött el? Vagy egyáltalán eltört-e, vagy csak megrándult?
Melyik város forgalma a leghatékonyabb? Mindezt természetesen mérésekre alapozva.
 
Vagyis lesz a kezünkben egy új, eddig nem létező diagnosztikai rendszer, ami releváns képet fog adni egyes városok valós működéséről. Megkereshetjük, és később ki is javíthatjuk a hibás részeket.

Végezetül csatoltam egy képet, ami önmagáért beszél. Ez az első fennmaradt röntgenkép. Nem túl éles, és mai szemmel hagy némi kívánnivalót maga után. De mégis ez az első kép.