Thursday, December 20, 2012

Hogy zárjuk a 2012-es évet?



Minden év végén szokás, hogy az emberek és a cégek értékelik az előző évet, illetve kicsit előre is tekintenek. Ez alól mi sem vagyunk kivételek, ebben a blogban kicsit vissza és kicsit előre is tekintünk.

Az Egérút oldaláról kemény versennyel indult az év. Egy origo.hu-s újságcikkel jeleztük, hogy bizony az Egérút is be akar szállni az ingyenes okostelefonon futó navigációk versenyébe. Hát bizony, a többiek nem fogadtak kitörő lelkesedéssel, annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy a versenyen mindig a felhasználók nyernek és ezen mindenki csak profitálhat.

Érdekes szituációban találtuk magunkat, a piacot egyértelműen uraló legnagyobb résztvevő mellet itthon komoly verseny indult a második hely megszerzéséért. Be kell vallanom, hogy nagyon korrekt és tiszta verseny zajlik a mai napig, és folyamatos kreativitást és kihívást jelent az Egérút számára egy 92 millió euro-s tőkével rendelkező céggel felvenni a kesztyűt. Senki nem gondolta, hogy ilyet lehet itthon csinálni, hogy ennek bármilyen minimális esélye is van, és erre egy ennyire kis csapat képes lesz.

Fejlődés és növekedés, győzelem hazai pályán. Ezek voltak végig a jelmondataink az elmúlt év során, és bizony rengeteg részgyőzelmet és eredményt tudtunk elkönyvelni. Folyamatosan fejlesztettük az androidos kliensünket, aminél a felhasználó megszerző- és megtartó képesség ennek köszönhetően hónapról hónapra nőtt. Kihoztuk az Egérutat WP7-re, majd iPhone-ra is. Sokat fejlődött az operátori munka, mind mennyiség, mind minőség tekintetében.

És elkezdtünk növekedni. Folyamatosan, de egyre nagyobb ütemben. Egyre pozitívabb visszhangok, egyre nagyobb sajtójelenlét, növekvő használat.

Hol tartunk a második helyért folyó harcban? Akármilyen hihetetlen, de drasztikusan csökken a konkurencia előnye, aki két platformon már 3 éve jelen van Magyarországon. Mára 1 kontra 1.8 csak az arány, ami a forráskülönbség figyelembevételével (ki se számolom hány ezerszeres) szinte hihetetlennek mondható. A jelen növekedés fenntartása mellett 6-9 hónap már csak az előny, ami szinte semmi.

Mi van előttünk? Igazából bele sem merünk gondolni. Messze a legfontosabb, hogy üzletileg is bizonyítsunk. Csak akkor tudunk ilyen ütemben tovább fejlődni, ha ezt a lépcsőt is megugorjuk.

Szóval most zárunk egy izgalmas 2012-es évet, és tervezzük a következőt. Egy biztos, sok lépés vár még ránk. A cél a magyar ingyenes dinamikus navigáció, ami megállja a helyét, már itt van és szépen terjed.

Jövőre is gyertek velünk az Egérúton, mert érdekes és izgalmas év jön!

Előre is boldog újévet kívánunk mindenki számára!

Egérút

Monday, December 10, 2012

Miért érdemes az Egérutat választani?



Gyakori kérdés: miért használjam az Egérutat, mi a különlegessége és vannak-e előnyei a navigációnknak?
Ehhez próbáltam pár fontos érvet kiragadni és leírni.

Hogyan biztosítja az Egérút a leggyorsabb célbaérkezést?
Az Egérútnak három forrása van az időalapú útvonaltervezés tekintetében
  • Az első a felhasználóktól érkező friss adatok. Ezek természetesen a legfontosabbak egy időalapú útvonaltervezés esetén.
  • A második az operátor, aki folyamatosan és aktívan jelöli és avatkozik be útépítések, rendezvények balesetek, sávszűkítések esetén. Ez egy profi segítsége a rendszernek, mert pontos célzást és időzítést tesz lehetővé.
  • A harmadik réteg a hisztorikus adatok. Ez az eddig bejött statisztikák elemzéséből áll, lényege, hogy a periodikusan megjelenő dugókat már megtanulja a rendszer, így például reggel a város irányába beduguló utakat figyelembe veszi és elkerüli.

Milyen további előnyöket tud az Egérút?
Vannak persze még a finomságok, melyek nagyon sokat számítanak, hogy időt, energiát, üzemanyagot  takarítsatok meg. Ezek például a kiemelkedő minőségű térképadatbázis, melyet a GeoX térképész csapata messze az elvárható igényesség felett tart karban. Természetesen tartalmazza a teljes ország úthálózatát, házszámokat is, beleértve még az egészen kis településeken is. Jelenleg 230 000 km úthálózatot tartalmaz Magyarországról, és ezzel abszolút az élvonalban található.

Kiemelkedő arculat és letisztult formavilág. 2012-ben Formatervezési Díjat nyert az Egérút Vizuális kommunikáció kategóriában. A Drone grafikai stúdió kiemelkedő látványvilága nem csak megkönnyíti, de élvezetesebbé is teszi a program használatát.

További előnyünk a kifinomult tervezési motor, mely nem csak azt veszi figyelembe, milyen napszakban, milyen megyében vagy városban vagy, mert ezek átlagsebességei jelentősen különböznek, de még az egyes útszakaszok finom különbségeit is méri, beleértve még az út minőségét is.

Mára jelentős előnyünk lett a mögöttünk álló felhasználóí tömeg, ami Magyarországon már több mint 30.000 felhasználó, és dinamikusan növekszik. Ez mérhetően egyre pontosabb tervezéseket tesz lehetővé. Mára tényleg működik az "Egy mindenkiért, mindenki egyért!" vezérelv.

Egyedülálló módon elérhetőek vagyunk mind a három fő platformra (Android, iPhone, WP7). Ez szélesebb körű elterjedést tesz lehetővé, így még pontosabb útvonalterveket készíthetünk..

Végezetül, és talán ez a legfontosabb. Az Egérút fejlesztés a mi gyerekünk. Úttörő módon próbál versenybe szállni a külföldi konkurenciával. Ez egy izgalmas kísérlet, és bizony ekkora „arcátlanságot” nem sokan mertek bevállalni. Jelenleg az erős fejlődésre alkalmas alapokat készítjük el, mely a későbbi külföldi továbblépés alapja lesz. Folyamatos a tesztelés és fejlesztés, mind a szerver, a kliensek, mind az operátor oldalán.

Tehát válasszatok minket és segítsétek autózásotokkal az Egérút fejlődését! Ti is teszteljetek, jelezzetek vissza, és szurkoljatók a kis egérnek!

Jó Egérutakat!