Friday, July 27, 2012

Az Egérút nem szereti a macskakövet!

 Már megszokhattátok tőlünk, hogy a navigációra nem a megszokott módon tekintünk. Mára körvonalazódott, hogy miben gondolunk többet, mást, újabbat, mint mások.


Ha össze kellene foglalnom, mi az az Egérút szemlélet, akkor valahogy úgy írnám le röviden: egy dolog állandó a világban, mégpedig a változás. Mi pont ezért arra a világra, amiben navigálunk, úgy tekintünk, mint egy megmérendő, követendő, kiismerendő rendszerre.


Ebben a gondolkodásban most megléptük a következő lépést. Mi már belső körben jól elemezhetően és reprodukálhatóan, képesek vagyunk mérni azt az útminőséget, melyen a gépkocsi halad.




A mérési eredmények természetesen itt is a közösség javát szolgálják. Nem titkolt célunk, hogy a keletkező mérések segítséget jelentsenek az utak karbantartói számára, így végül minden autós profitálhasson a hatékonyabban karbantartott utakból, a gyorsabban felismert kátyús utak gyorsabb javításából.

Az eredmény tehát nagy mennyiségű friss statisztika, amiben felismerhetők az út állapotának negatív változásai. A gyorsabban javított utak pedig kisebb terhelést jelentenek autóink számára.

Minél JOBB Egérutakat!

Ui: a cím ötletét egyik felhasználónk adta, köszönjük a találó megjegyzést!

Thursday, July 26, 2012

Nyerj Sziget jegyet az Egérút navigációban!




Használjátok az ingyenesen letölthető Egérút navigációt (www.egerut.com), és figyeljétek a navigációban megjelenő számokat!

Ha látsz egyet, ne habozz, küldd be erre a linkre:



A két legtöbb számot beküldő napi Sziget jegyet nyer!

Jó Egérutakat!

Monday, July 16, 2012

Mit tud Bécs Budapesthez képest?

 Érdekes mérési sorozatba kezdtünk a külföldi továbblépés egyik elemeként. Ebben a hónapban megkezdtük első méréseinket, amik már nem csak Magyarország területére korlátozódnak.

 

















A mostani mérések egyelőre Bécs 3G lefedettségéről adnak információt. Nagyon érdekes lesz a későbbiekben látni, ténylegesen milyen értékek mérhetők más országokban. Ezek alapján viszonyítást kaphatunk, hol tart Budapest mobillefedettség terén.

Az adat roamingdíjak csökkenése egyre szélesebb lehetőségeket fog nyitni az online navigációk számára, így az Egérút jövője is egyre izgalmasabb lehet.

Wednesday, July 11, 2012

Milyen terveink vannak az év második felére az Egérúttal?

Tipikusan ezek azok a pontok, amiről minden cég mélyen hallgat, és ezzel mi sem vagyunk másként, de azért pár alapirányt már most publikussá teszünk, a többi legyen meglepetés.

Összességében a az előző félév célja egyértelműen az volt, hogy Magyarországon belépjünk az okostelefonra készülő ingyenes navigációk versenyébe. Ezt tettük mind fejlesztéseinkkel, mind kommunikációnkkal. Már belépésünk előtt tisztában voltunk azzal, hogy ebben a szektorban nagyon magas a belépési küszöb, és a konkurens cégek rendkívül tőkeerősek és dinamikusan bővülők. Ennek ellenére egyértelműen sikeres volt a belépésünk, bár azért volt egy olyan résztvevő, akinek ez nagyon nem tetszett.

Most már más céljaink vannak. Itt vagyunk, megérkeztünk, működünk, tudnak rólunk, figyelnek és számolnak velünk, így a továbblépési stratégia is más kell legyen, mint ami az eddigi haladás volt.

Kis részvevőként jellemző ránk a kiemelt rugalmasság. Ez olyan többlet lehetőségeket nyit meg előttünk, hogy azzal határozott előnyöket tudunk realizálni. Erre már az első félévben is volt példa, mikor speciális fejlesztésünk a térerősségmérésre vonatkozóan beelőzött mindenkit. Ennek sikere irányt mutat számunkra.

 http://index.hu/tech/cellanaplo/2012/05/02/terkepre_tesszuk_a_lefedettseget/

Két célt fogalmaztunk meg: egyrészt a meglévő szolgáltatásunk folyamatos fejlesztése, másrészt az ötletes, szellemes „huszárvágásaink”.

Dióhéjban ezekben gondolkodunk, tele jópár meglepetéssel, és ötlettel. Remélem minél többen követtek és szurkoltok nekünk, hogy ebben az izgalmas folyamatban mivel rukkolunk legközelebb ki.

Addig is jó Egérutakat!

Tuesday, July 3, 2012

Miért felejt az Egérút?


 Az intelligencia fura, nehezen megfogható fogalom. Sokféle intelligencia létezik: biológiai, mechanikai, informatikai.
Az Egérút intelligens navigációként hirdeti magát, és nevéhez hűen ténylegesen tanul is a külső forrásból, a felhasználóktól, és operátoroktól érkező információkból.
Na de azért az talán mégiscsak túlzás, hogy még felejteni is képes?! A felejtés azért már túl emberi, és egyébként is az inkább hiba lenne.




Közelítsük meg máshogy ezt a kérdést. Tételezzük fel, hogy az Egérút képes felejteni, és ezt nem egy hiba miatt teszi, hanem szándékosan így lett felépítve. Mire lenne ez jó?

Rengeteg adat érkezik a szerverhez folyamatosan az ország éppen aktuális forgalmi helyzetéről. Ez egyre pontosabb és részletesebb képet rajzol ki egyes városok, csomópontok hisztorikus terheltségéről. Ezt tanulja folyamatosan a szerver, és az útvonaltervezéseknél figyelembe is veszi.

De mi van azzal a csomóponttal, ami rendszeresen bedugul egy adott időszakban? Könnyű a válasz: messziről el kell kerülni. Mi ezt is tesszük, ha valamelyik kereszteződés rendszeresen bedugul, akkor igyekszünk alternatív útvonalakat adni.

Ez azonban nagyon sok esetben hibához vezethetne. Lehet, hogy az adott rendszeres dugó, valamilyen egyéb tényezővel függ össze (pl.: építkezés ), és annak megszűnte után a dugó is elpárolog, és a csomópont újra jól járható.
Ezt a jelenséget hívjuk „beégésnek”. Vagyis előfordulhatna, hogy már nem aktuális adatok miatt tévesen kezdünk el gondolkodni.

Most lehet, hogy sokan azt mondják, hogy ez ritka és egyedi eset. Sajnos azt kell mondanom nekik, hogy hatalmasat tévednek. A városok dinamikája, forgalma mérhető, érezhető változásban van szinte folyamatosan. Ezért muszáj annyira értelmesnek lennie az Egérút rendszernek, hogy tudjon felejteni.

Fura dolog, sokszor mikor írom ezt a blogot az Egérútról és a szerver fejlődéséről, tanulásáról, azt érzem inkább, a saját gondolkodásunk kezdjük körbejárni ebben a rendszerben. Hány és hány rossz beidegződésünk van korábbi életünkből, ami korlátoz minket, de már nem igaz. Milyen jó, hogy ezeket azért zömében képesek vagyunk idővel elfelejteni és újra kipróbálni bizonyos irányokat. Fura, hogy egy fémdoboz, rengeteg kapcsolt klienssel eljut idáig. Még a végén mi fogunk az Egérúttól tanulni!

Jó Egérutakat!