Friday, August 31, 2012

Mennyire normális egy átlag Egérút csapattag?



Sok ember nem szereti a munkáját, néha unja, nem találja elég izgalmasnak, nincs benne kihívás, és kérdéses a célja is. Aki így van az ezzel, annak javaslom, kezdjen bele egy fejlesztésbe, ahol a konkurenciák mögött dollár milliók állnak, és tűzze ki célként, hogy először hazai pályán nyerni fog velük szemben. Nos, egyből nem fog unatkozni.

Minket mennyire fertőzött meg az Egérút szelleme, normálisak vagyunk még, vagy végleg elmentek otthonról?

Igazából erre családunk tudná megadni a választ, akik tolerálják, hogy a munka nem ér véget az irodában. Valójában ha csak erről lenne szó, nem is lenne nagy baj, de mára helyesebb azt mondani, a munka egyáltalán nem ért véget.

Először minden normális volt: egy-két későbbre nyúlt email. Egy-egy éjszakába csúszó fejlesztés, pár hétvége, vasárnapi telefonok. Végül is miért ne hívjam fel este 11-kor, hiszen ő is még dolgozik? És csakugyan.

De azután valami megváltozott.

Röviden úgy tudnám megfogalmazni: nem a munka lett sok, csak a külvilág szűnt meg.
Már az gyanús volt, mikor egy egyszerű vita autózás közben eldurvult. Bizony mi tudjuk csak igazán, hogy élet-halál kérdése, milyen színű csíkban jelenjen meg a navigációs útvonal az Egérútban.

Azután szilveszter, mínusz 10 fok, de fel sem tűnt, hogy hajnalig a letöltésszám alakulása töltötte ki a mulatozás helyét.

Azután normálissá vált az őrület.
Gondolom rajtam kívül is mindenki stopperrel vezet, és az is természetes, hogy bárhová megy valaki, a célnál tesz még jó pár kört, hogy a környék kátyútérképe biztos, ami biztos, meglegyen.

Egyáltalán nem fura a szélvédőn lévő három telefon, és közben a negyediken még telefonálok is.

De azért az már kicsit talán durva, mikor a Balaton közepéről a rendőrök fordítanak vissza, hogy nagyon beeveztem a térerősségmérés közepén. Persze ők egyáltalán nem értették az érveimet, csak valami közelgő viharról hablatyoltak. De hát az kit érdekel, ha új adatokhoz juthatunk?!

Megéri?
A válasz attól függ, kitől kérdezzük. Ha a feleségem, akkor nem biztos, hogy őszinte lesz a mosolya. Igazából nem is javasolnám, hogy ezt a kérdést vele nagyon feszegessük (saját érdekünkben).

Ha a barátaimat, akik közölték, hogy szeretnének végre egyszer úgy sörözni, hogy nem az Egérút fejlesztése a téma, miután ők tulajdonképpen jogászok és közgazdászok, akkor ismét más választ kapunk.

Ha viszont valakit a csapatból kérdezünk, nem is fogja érteni a kérdést. Megéri-e egy igazán innovatív kalandba vágni? Valami olyat csinálni, ami minden, de tényleg minden elemében előremutató, amire nincs kiforrt megoldás, ahol nincs bejárt út? Ahol mindent ki kell találni és megalkotni? Ahol minden azonnal látszik, és az eredmények, sikerek naponta, hetente jönnek?

Tehát röviden: Biztos van ebben valami kis őrület. Talán szerethető és élvezhető. Talán akik körülöttünk vannak, ők is élvezik, mert rajtunk látják az örömöt. Mi meg amúgy rengeteget nevetünk, néha magunkon, néha a sikereken, mikor miben van részünk. Tehát mi így éljük át ezt a kalandot.

Jó Egérutakat!

Wednesday, August 29, 2012

Rekordon a napi aktív dinamikus POI-k száma az Egérútban!



Nem lehet mindent számokban mérni, de van, amit viszont nagyon is lehet. Egy navigációs szolgáltatás rengeteg részből tevődik össze, és ezekből az elemekből nagyon sok nehezen számszerűsíthető.

Mi az Egérútban, talán nem meglepő módon, imádjuk a számokat, a méréseket. Mindent szeretünk mérni, így a saját teljesítményünket is.




Miből áll össze egy navigáció számokban?
Térkép: 230 000 km úthálózat Magyarországon
Kliens: 100 000 programsor
Szerver: nem publikus
POI: 300 db/nap
Forgalmi adatok: Hold-Föld távolsága 350 000 km, havonta több mint egy kör a Föld körül
Felhasználószám: hetente 500 új letöltés, összesen egy kisebb város
Stb.

Napestig sorolhatnám még, milyen mérőszámok vannak, amiket folyamatosan mérünk, hogy reális képet kapjunk az Egérút aktuális állapotáról, de végülis a felhasználókat egy dolog fogja csak izgatni: jó-e, jobb-e az Egérút, mint mások?
Persze a válasz sok paraméterből születik meg, és rengeteg mindennek kell jónak, a legjobbnak lennie, hogy valamire azt mondjuk, ez igen.

Mi a helyzet ezek alapján a dinamikus POI-kal?
A dinamikus POI-k 6 részből állnak: baleset, torlódás, traffipax, útfelújítás, rendezvény, veszélyes útszakasz.  Röviden összefoglalva, valahogy úgy mondhatnánk, hogy a forgalmat befolyásoló események kategóriája.

Ezeket jelöljük a navigációban is a felhasználók számára, és meglétük befolyásolja a tervezett útvonalakat is.
Sok egyedi tulajdonságuk van, kezdve az élettartamuktól (egy dugó max. pár órát tart ki, de egy útfelújítás van, hogy hetekig tart), a forgalomra gyakorolt hatásukon át (egy baleset okozhat teljes útzárat, de egy traffipax jó esetben semmit nem hat a közlekedésre, max. a pénztárcánkra).

Tehát most egyetlen érdekes mérőszám a számok tengeréből, és a hozzá tartozó gondolatok.

Jelenleg elértük a napi 250 aktív eseményt az Egérútban. Ez a felsorolt 6 kategória összege. Ezzel itthon mindenképpen az élvonalban vagyunk, ha nem talán a legelső helyen. Ezt a minőséget még szeretnénk javítani, és azt mondani, amit lehet kihozunk a dologból. És itt merül fel a nagy kérdés, mi itt az elérhető maximum?



Erre nekünk is csak becslésünk van, de most azt gondolom, Magyarországon 2012-ben kb. napi 3-500 forgalmat befolyásoló esemény van. Természetesen ez most kicsit a jóslás kategória, de akkor is fel kell tenni ezt a kérdést, és legalább a feladat nagyságával tisztában kell lennünk.

A diagramunkból a tendencia jól látszik. Célunk egyértelmű: korrekt, megbízható, pontos informálás az aktuális útról az Egérútban.

Jó Egérutakat!

Wednesday, August 8, 2012

Traffipax - Mennyiség egyenlő minőség



Fura cím, mert mind tudjuk, hogy mi a különbség a minőség és a mennyiség között, de itt valahogy más a helyzet.

Aki követ minket, az folyamatosan értesült róla, hogy két hónapja az Egérútban is láthatóan megjelennek POI képében a forgalmi események. Ezek először az útfelújítások, majd a torlódások, rendezvények, balesetek voltak.


Folyamatosan emeljük a szolgáltatásunk minőségét, és igyekszünk minél több pontos infót adni az ország útjairól. A lenti függvényen láthatjátok a napi aktív és bevitt események számát az egész országban.

Most viszont nagyobb fába vágtuk a fejszénket. Elkezdtük felvinni az aktív traffipaxokat. Ez mennyiségben a legnagyobb kör.

Aki a rendőrség honlapján már nézte, mekkora menyiségről van szó, az tudja, nem kis feladat áll előttünk.

Havi szinten összesen több mint 6000 mérésről beszélünk, változó helyszíneken és időpontokban. Gyakran csak pár órát él egy mérőpont, és megy tovább.


Mit vár el tőlünk az Egérút felhasználó?
Ha valahol kint van egy traffipax, akkor lássa a navigációban, ne csak Pesten, de az ország bármely részén. Ez kell ahhoz, hogy bizalommal számítson ránk, és ne csak pár eseményt vigyünk fel ad hoc módon.

Tehát a feladat adott. Eddig 5 megyével vagyunk készen, de a héten várható lesz a teljes egész aktív rendszer, időzítetten jelölve mind a 6000 traffipaxot.


Reméljük jópár csekket elkerültök majd a betartott sebességhatárokkal!

Jó Egérutakat!

UI.: Az Egérút rendszer elkötelezett a biztonságos közlekedés mellett. Minden felhasználónkat kérjük, mindig az útviszonyok és az aktuális sebességhatárok figyelemben tartásával vezessetek! Ne feledjétek, mindenkit vár otthon valaki, és egész családokat nyomoríthat meg egy közlekedési baleset.

Monday, August 6, 2012

Hírek a navigációban? Minek? Kinek? Jó ez? Kell ez?

Ma reggel mikor bejöttem a munkába, szokás szerint szólt a rádió a kocsimban. Én a Petőfit szoktam hallgatni, mert szerintem jó zenéket játszanak. Viszont 8 órakor szokás szerint hírek voltak.

Egy kérdés azért felmerül bennem:

Miért jó az autóban híreket hallgatni?


A válasz egyszerű: mert érdekel minket, mi van a világban. Nem tudunk lejönni a hírekről. Hírfüggők és imádók vagyunk. Híradót nézünk, hallgatunk, olvasunk mindig és mindenkor.

És most itt az Egérút és ő is HÍRADÓ lett. Minek? Miért nem akar csak egy sima navigáció lenni?

Ennek több oka van.

Először is mert technikailag lehetséges. Bizony nem kis feladat olyan navigációt összehozni, ami egy ilyen összetett és célozható kommunikációra képes. Ami képes friss hírekkel, képekkel informálni minket.

Másodszor, mert fontos. Mi azt gondoljuk, a felhasználók többet akarnak, mint sima navigáció. Nem elég nekik, hogy simán eljutnak A-ból B-be. Akarják látni, mi van közben. Hol vannak balesetek, torlódások, traffipaxok az útjuk során.


Ha röviden össze kellene foglalnom, mi az, ami érdekel minket: minden ami érint, ami fontos számunkra.

Ezek elsődlegesen azok az infók, amik a mi utunkat érintik. Ez fontos és érdekes. De ennél még több kell.

Miért is nézzük a hírportálokat? Mit keresünk bennük?

A válasz egyszerű:
Mindent, ami érdekes a világban, ami számít, ami fontos. Mert kiváncsiak, érdeklődök vagyunk. Ez a mi evolúciós terhünk, és előnyünk.

Ezért nyitottuk most nagyobbra az Egérút szemét. Egyrészt egyre részletesebben informálunk titeket a releváns forgalmi eseményekről, másrészt hírt adunk az aktuális, világban zajló fontos eseményekről is.

Ez tehát egy tudatos irány következő lépése, melyben a technika adta lehetőségeket továbbgondolva megint gondoltunk egy merészet. Reméljük, ráéreztek a dolog ízére, és megszeretitek ezt az új lehetőséget.

Gondolom sejtitek, hogy ez csupán nyitány, és messzebb szeretnénk itt is menni.

A technika tehát adott, a szolgáltatás indul, a fejlesztés folyamatos. Most várjuk észrevételeiteket, ötleteiteket, kreativitásotok.

Jó Egérutakat!