Mennyire normális egy átlag Egérút csapattag?

Sok ember nem szereti a munkáját, néha unja, nem találja elég izgalmasnak, nincs benne kihívás, és kérdéses a célja is. Aki így van az ezzel, annak javaslom, kezdjen bele egy fejlesztésbe, ahol a konkurenciák mögött dollár milliók állnak, és tűzze ki célként, hogy először hazai pályán nyerni fog velük szemben. Nos, egyből nem fog unatkozni.

Minket mennyire fertőzött meg az Egérút szelleme, normálisak vagyunk még, vagy végleg elmentek otthonról?

Igazából erre családunk tudná megadni a választ, akik tolerálják, hogy a munka nem ér véget az irodában. Valójában ha csak erről lenne szó, nem is lenne nagy baj, de mára helyesebb azt mondani, a munka egyáltalán nem ért véget.

Először minden normális volt: egy-két későbbre nyúlt email. Egy-egy éjszakába csúszó fejlesztés, pár hétvége, vasárnapi telefonok. Végül is miért ne hívjam fel este 11-kor, hiszen ő is még dolgozik? És csakugyan.

De azután valami megváltozott.

Röviden úgy tudnám megfogalmazni: nem a munka lett sok, csak a külvilág szűnt meg.

Már az gyanús volt, mikor egy egyszerű vita autózás közben eldurvult. Bizony mi tudjuk csak igazán, hogy élet-halál kérdése, milyen színű csíkban jelenjen meg a navigációs útvonal az Egérútban.

Azután szilveszter, mínusz 10 fok, de fel sem tűnt, hogy hajnalig a letöltésszám alakulása töltötte ki a mulatozás helyét.

Azután normálissá vált az őrület.

Gondolom rajtam kívül is mindenki stopperrel vezet, és az is természetes, hogy bárhová megy valaki, a célnál tesz még jó pár kört, hogy a környék kátyútérképe biztos, ami biztos, meglegyen.

Egyáltalán nem fura a szélvédőn lévő három telefon, és közben a negyediken még telefonálok is.

De azért az már kicsit talán durva, mikor a Balaton közepéről a rendőrök fordítanak vissza, hogy nagyon beeveztem a térerősségmérés közepén. Persze ők egyáltalán nem értették az érveimet, csak valami közelgő viharról hablatyoltak. De hát az kit érdekel, ha új adatokhoz juthatunk?!

Megéri?

A válasz attól függ, kitől kérdezzük. Ha a feleségem, akkor nem biztos, hogy őszinte lesz a mosolya. Igazából nem is javasolnám, hogy ezt a kérdést vele nagyon feszegessük (saját érdekünkben).

Ha a barátaimat, akik közölték, hogy szeretnének végre egyszer úgy sörözni, hogy nem az Egérút fejlesztése a téma, miután ők tulajdonképpen jogászok és közgazdászok, akkor ismét más választ kapunk.

Ha viszont valakit a csapatból kérdezünk, nem is fogja érteni a kérdést. Megéri-e egy igazán innovatív kalandba vágni? Valami olyat csinálni, ami minden, de tényleg minden elemében előremutató, amire nincs kiforrt megoldás, ahol nincs bejárt út? Ahol mindent ki kell találni és megalkotni? Ahol minden azonnal látszik, és az eredmények, sikerek naponta, hetente jönnek?

Tehát röviden: Biztos van ebben valami kis őrület. Talán szerethető és élvezhető. Talán akik körülöttünk vannak, ők is élvezik, mert rajtunk látják az örömöt. Mi meg amúgy rengeteget nevetünk, néha magunkon, néha a sikereken, mikor miben van részünk. Tehát mi így éljük át ezt a kalandot.

Jó Egérutakat!