Tudjuk-e miért fejlesztették ki a GPS rendszert?
Milyen
fejlesztési cél vezetett el odáig, hogy megszülessen a műholdas
navigáció, és mi
köze van ehhez a kerékpárnak?
Minden hasonló jellegű írás úgy kezdődik: „Már az ókoriak is
foglalkoztak a navigációval…” Esetünkben azonban ez nem igaz. A műholdas
navigációt egészen más gondolatok indították, és célja nem a földi és
hajós
navigáció pontosabbá tételét szolgálta. Ez csupán melléktermék, bár
mára jóval
fontosabb lett szerencsére, mint az eredeti célkitűzés.
A hajózás bizony a GPS-től függetlenül talált jól
használható választ arra, hogyan kell a helyzetünket viszonylagos
pontossággal
meghatározni, és köszöni, jól meg is lett volna a GPS nélkül. A második
világháború végére már éjszaka és rendkívül rossz látási körülmények
között is
képesek voltak a hajók kellő pontossággal elérni céljukat, a radar, a
pontos órák,
rádiós navigáció és egyéb fejlesztéseknek köszönhetően.
Akkor kinek kellett a GPS? Ki és minek fizetett milliárdokat a rendszer
megalkotásáért? És mi köze van ehhez a kerékpárnak?
Egy fura játékkal kezdeném. Álljunk gondolatban egy
focipálya egyik kapujához.
Nézzük ki
a szemben lévő kaput, és csukjuk be a szemünk! Induljunk el így, lehunyt
szemmel, és pontosan annyit menjünk, amire azt gondoljuk, hogy most
elértük a
kaput. Akkor nyertünk, ha 2 m-nél kisebb lesz a tévedés, ezen a 80 m-es
szakaszon.
Gondolom mind érezzük, hogy ez nem sikerülne.
Elvétenénk
mind a távolságot, mind az irányt.
Ugyanezzel a problémával szembesültek azok a
mérnökök, akik az
első robotrepülőket építették. Itt ugyanis nem volt pilóta, aki a gép
szeme lett
volna, és az adott célra vezeti a gépet.
Először ezek a problémák a német V1-es gépnél, a
szárnyas
bombánál merültek fel. Tudták merre van London, azt is, milyen távol van a
csatorna túloldalán, a cél nem is volt kicsi, na de hogy csinálják? Kellet egy irány. De az egyből látszott, hogy az
iránytű
pontossága messze alulmarad a szükséges szinttől. Itt jött képbe a
kerékpár.
Valaki tudta, hogy miért nem dőlünk el a biciklivel. Jobban szólva, csak
addig
stabil a szerkezet, amíg forog a kerék. A perdület miatt a forgó kerék
stabilan
tart egy beállított irányt. Így ha a rakétába rakunk egy kereket minden
irányba
csapágyazva, beállítjuk Londonnak, és nagy sebességgel megpörgetjük,
akkor az
végig az adott irányt tartani fogja. Ez a szerkezet a giroszkóp.
Már csak a távolságmérés kellett. Mi simán a
lépéseinket
számolnánk a képzeletbeli focipályán, és a németek sem tettek másként.
Egy apró
propellert tettek a bomba orrára, amit a menetszél forgatott. Ezen volt
egy
egyszerű számláló és a beállított távolságnál lefordította a bombát.
Persze, itt máris látjuk a fő problémát. Mennyire
navigálta
pontosan ezt a gépet ez a primitív mechanikai intelligencia? A válasz:
csak a
kellő mértékig.
Máris a hidegháborúhoz ugrottam, ahol szintén
egymást
akartuk jól megbombázni. De gépeink olyan buták voltak, hogy jó eséllyel
nem
tudtuk volna a másikat a tengerentúlról pontosan elpusztítani. Ide már
kevés
volt a biciklikerék, és az orrkúpba építhető propeller, valamint az
önként
jelentkezők sem tolongtak, akik célra vezették volna a rakétákat.
Hát ilyen magasztos célok miatt született a
GPS-rendszer.
Persze mára már nem ez a cél. Illetve kérnénk minden felhasználónkat,
csak békés
célra használja az Egérutat!
A most születő Galileo-rendszer már polgári
célokra született.
Szerencsére elég sokan rájöttek, hogy létezik értelmesebb felhasználási
terület, mint egymást jól megbombázni.
No comments:
Post a Comment