Tuesday, April 17, 2012

Miért fejleszt egy navigációs cég parkoláshoz kapcsolódó alkalmazást?



Gondolom, sokakban merült fel a kérdés, miért a ParkolóÓrával kezdte a cég okostelefonos debutálását? Minek kellett időt és energiát pazarolni az Egérút előtt egy másik ingyenes alkalmazás fejlesztésére?

Mint nálunk, Egérutasoknál megszokhattátok, mindent igyekszünk terv szerint folytatni. Így ebben az esetben is volt valami oka a fejlesztés elindításának. Mégpedig nem más, mint a tapasztalatszerzés. Nem akartuk a fő fejlesztésünkkel teljesen járatlan útra lépni, ezért kapóra jött Tamás ötlete az alkalmazásra.
Ez csak egy "kis" program, és biztosak voltunk benne, hogy röpke hét alatt meglesz. És nem csak Androidra, hanem iPhone-ra és Windows Phone-ra is semmi perc alatt elkészül. Végül is mit kell a programnak tudnia? Szinte semmit, megmondja a zónakódot, elküld egy SMS-t, és kész.

Pár apróságot azért nem vettünk kezdésnél komolyan: hogy határozzuk meg a zónakódot, hogy fog ez kulturáltan, szépen kinézni, hogy teszteljük, javítjuk, töltjük fel, hogyan terjesztjük el?
Végül ahhoz, hogy igényesen és a felhasználók számára, valamint számunkra is megfelelően elkészítsük, több hónap kellett. Micsoda pazarlás! Ki engedheti meg az IT szektorban, hogy valami mást csináljon, mint a fő irány ennyi ideig?!

Miért érte meg mégis ez a vargabetű?
Mert közben megszereztük azokat az iparági ismereteket, amik ma az Egérútnál aranyat érnek. Mára mind a három fő platformról letölthető ez a kis alkalmazás. Egy kis kitérő néha bizony hasznos tud lenni. Vagyis van, hogy két pont között nem mindig az egyenes a leggyorsabb út!

Miklós

No comments:

Post a Comment